Magánnyugdíjpénztár államosítás: Orbán kormány és az új FIDESZ törvény

2010.11.24 - Matolcsy György:

"Aki a (korábbi) kötelező magánnyugdíjpénztár rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján."

Ez az új FIDESZ törvény terv már egyértelmű: Orbán Viktor számára elérkezett az a pont amikor az államosítás felé viszi a nyugdíj kérdést. A magánnyugdíjpénztárak államosítása a mostani költségvetés problémáit kiválóan megoldja, hiszen majdnem 3000 milliárd forintnyi forrás ad a kormány kezébe. Ezzel akár 7%-os pluszban is lehet a költségvetés.


A nyugdíjpénztárak államosítása eddig nem hangzott el szó szerint és tulajdonképpen technikailag ez nem az, hiszen a kormány "megadja a lehetőséget" arra hogy magánnyugdíjpénztár tag maradjon a befizető. Ez a lehetőség persze csak virtuális, hiszen az új törvény szerint a két várható nyugdíj érték között óriási különbségek vannak.

Ez a törvény az eddigi két pilléres nyugdíjpénztár rendszer végét is jelenti, innen már nincs visszaút. Arról egyelőre még Orbán Viktor sem beszél, hogy a mostani fiataloknak miből lesz nyugdíjuk, mert addigra az állam egészen biztosan nem tudja fenntartani a mostani költekezést és önerőből nem tudja finanszírozni a nyugdíjasokat. Ehhez az állami kiadások jelentős csökkentésére lenne szükség, például az államadósság jelentős részének visszafizetésére, ezzel legalább a kamatterhek csökkennének.

Marad tehát az öngondoskodás, az önkéntes pénztár és a további megtakarítási módszerek, amik távol esnek az állam kezétől. Ezek azok amikben biztosan megbízhat és kalkulálhat velük akkor amikor eléri az öregkort!

Utolsó frissités ( 2014. augusztus 08. péntek 11:09 )
 


Király Anita


INGYENES!

- tanácsadás

- ügyintézés


Regisztráljon
ITT!

Magánnyugdíjpénztár?

Nyugdíjbiztosítás?

Önkéntes nyugdíjpénztár?

Tanácsra van szüksége?

Gondoskodna öregkoráról?

Pályakezdőként érdeklődik?

MNB: 209062916915


Hírdetési lehetőség!


Az oldal szakmai hirdetőknek ad lehetőséget hogy célzott és azonnali formában juttassanak el információkat azoknak akiket érdekel hogy mi lesz a nyugdíjukkal. Bővebb információkért érdeklődjön a kapcsolat menüponton keresztül.

Nyugdíjpénztárakkal foglalkozó honlapunk 2009-ben indult és folyamatosan új cikkekkel bővül. A régebben írt cikkeket nem áll módunkban rendszeresen frissíteni, ezért az abban szereplő nyugdíjpénztári adatok nem feltétlenül érvényesek folyamatosan a jövőre nézve, ezért cégünk a régebbi adatok aktualitásáért semmilyen felelősséget nem vállal.