|
A legtöbbet általában a magánnyugdíjpénztárakról olvashatunk, hallhatunk, pedig ugyanolyan figyelmet érdemelne az önkéntes nyugdíjpénztár tagság lehetősége is, hiszen a magyarországi nyugdíjrendszer egyik igen fontos és stabil pillérét képezi.
Ingyenes nyugdíjpénztár tanácsok, hozam információk!
A nyugdíjpénztárak sorában az önkéntes nyugdíjpénztár az a lehetőség, mely még nagyobb biztonságot nyújthat mindenkinek idős korában, elsősorban évről évre magas hozamok elérésvel. A tagság önkéntes, mint ahogy a nevében is benne van, így szabadon lehet dönteni, hogy valaki igénybe szeretné e venni ezt a szolgáltatást vagy sem. Míg a magán nyugdíjpénztár tagság a pályakezdők első munkahelyteremtésénél kötelező jellegű, addig az önkéntes nyugdíjpénztár egy lehetőség, arra, hogy hozamai útján tovább gyarapítsuk a megtakarításainkat, hogy előtakarékoskodjunk nyugdíjas éveinkre.
A befizetett összegek nagyságát a tag határozza meg. A tagdíjak befektetései komoly hozam bevételt is jelenthetnek, mely tovább gyarapítja a pénzünket. A hozamok nagysága alapján a pénztárak között rangsor állítható fel, mely alapján összehasonlítással élhetünk, hogy melyiknél érdemes a tagság mellett döntenünk. Az összehasonlítás után a hozamok nagyságát mérlegelve akár válthatunk is és átléphetünk egyik önkéntes nyugdíjpénztár tagjai közül egy másikba. A nyugdíjpénztárak ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, így nem kell attól tartani, hogy egy rossz döntés következményét évekig magunk után vonszoljuk.
Önkéntes nyugdíjpénztári tanácsok, hozamok!
Egy adott évben elért hozam alapján azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Mindenképpen érdemes hosszú távon szemlélni a hozamok alakulását, hiszen ez ad világos és tiszta képet arról, hogy egy önkéntes vagy magán nyugdíjpénztár milyen eredményes. Minden esetben lehetnek hullámvölgyek és ez még a legjobb pénztárakra is igaz, hiszen adódhatnak olyan váratlan pénzpiaci vagy gazdasági események, melyek megingatják a legstabilabb pénzintézetet is. Az azonban, hogy ezekre a váratlanul bekövetkező eseményekre mennyire gyorsan tud reagálni és ezzel együtt mennyire tudja a veszteséget minimalizálni, nagyon fontos és sokat elárulhat a nyugdíjpénztári működésről. Ilyen esemény volt például a gazdasági válság időszaka, melynek eseményei nagyban meghatározták minden intézmény és vállalkozás működését. Az abban az évben elért hozam adatok sokat elárulnak a pénztárak működési elvéről és arról, hogy mennyire tudták a rosszból a legjobbat kihozni és milyen eredményt tudtak realizálni.
Ha dönt, döntsön jól! Ne engedje, hogy megtévesszék és fél információkkal félrevezessék! Nézzen utána mindegyik pénztárnak, hiszen minden jó hozamot hozó év számít. Erre ezen az oldalon is lehetősége van, hiszen számos adatot és információt talál arról, hogy milyen pénztárat érdemes választania, illetve rengeteg olyan tanáccsal is szolgálhatunk, amit talán máshol nem talál. Kérdezzen, érdeklődjön, hiszen Önnek sem mindegy mit hoz a jövő!
Nyugdíjpénztárak hozamai, segítünk választani!
|